Kutyák

A kutyák eleinte még csak saját érdekeiket védték, ennek azonban már az ember számára is akadt haszna. Viselkedésükkel előre jelezték a veszélyt, jelenlétükkel távol tartották az esetleges betolakodókat. Az ember felismerte a kutyával való kapcsolat előnyeit, így nőtt meg a kutya becsülete és lett, immár az ember érdeke is az együttélés. Egyre több jutott a kutyáknak, sőt sokszor már az is előfordult, hogy a szükséges zsákmány mennyiségébe az ő igényeiket is beleszámolták. Később az őseb már elkísérte patrónusát a portyákra, és kiismerve annak viselkedését, szándékait, maga is segítségére volt a vadászatban. Fejlettebb érzékszervei könnyebbé tették a zsákmány megtalálását, a hajszát, sőt bizonyos vészhelyzetek elhárítását is.

A kutyákhoz nagyon sokszor úgy viszonyulunk, mint a gyerekekhez: simogatjuk, ölelgetjük, dajkáljuk őket. Hamar megbocsátunk nekik, elfelejtjük, hány papucsot rágtak össze az évek során, vagy milyen mély gödröt ástak – éppen a virágágyás kellős közepén… Persze, ez a viszonyulás nem egyoldalú: a kutyák részéről is olyan viselkedést figyelhetünk meg, amely kiváltja belőlünk a szülői gondoskodást. Nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy többek, mint “egyszerű” állatok; hogy akár lelkitársként is tekinthetünk rájuk, akik képesek megérteni minket, és érzik, ha szomorúak vagy boldogok vagyunk. Úgy tűnhet, képesek ránk hangolódni, osztozni örömünkben és fájdalmunkban is.